Egy nagyváradi könyvesboltban nézelődve az egyik könyv címlapján számomra  ismerős – szakállas – portréra lettem figyelmes. Marx-szöveggyűtemény volt, amit azonnal meg is vettem, mert már egy ideje a pincéből-padlásról kezdtem előszedegetni a Marx-köteteket, gondolván, hogy újra kellene olvasni vagy éppen most kellene elolvasni egyik-másik szövegét.  


Ion Ianoşi, vagyis hát Jánosi János bukaresti filozófiaprofesszor megkönnyítette számomra a dolgot, mert egy 400 oldalas kis kötetben1 már 2004-ben összegyűjtötte a mai pénzügyi-gazdasági válság idején újra a figyelem középpontjába kerülő szerző írásainak-leveleinek legérdekesebb részleteit.  


 


Amint Jánosi kötetét feltettem az elolvasásra váró könyvek közé a polcra, éppen megjelent kedvenc folyóiratom, az amerikai Foreign Policy legfrissebb száma, amelynek a címlapján szintén egy Marxot ábrázoló grafika látható, a lapban pedig több cikk is Marx aktualitásával foglalkozik.


Leo Panitch, a torontói York University professzora és a Socialist Register című évkönyv társkiadója szerint Marx a jelenlegi helyzetben minden bizonnyal azt hangsúlyozta volna, hogyan vezettek a kapitalizmus belső ellentmondásai elkerülhetetlenül a mostani válsághoz. A globális pénzügyi rendszer lehetővé tette, hogy a tőkefelhalmozás minden korábbinál magasabb szintet érjen el, és hogy valóban globálissá válva,  a világ legeldugottabb társadalmait is  a maga képére alakítsa. Az eredmény az lett, hogy a megnövekedett fogyasztás és az ezzel járó fejlődés egyre nagyobb mértékben támaszkodott a különboző, egyre agyafurtabb hitel-konstrukciókra, ami aztán – a diadalmasnak látszó szabadverseny-kapitalizmus által minimálisra redukált szociális juttatások és a meggyengített szakszervezetek miatt – a piac brutális sokkhatásaival szemben gyakorlatilag tehetetlenné tette az embereket.  


De – és ez a filozófusnak igazi elégtételt jelentett volna – nemcsak az embereket, hanem magát a kapitalista rendszert is, amely ahhoz a “boszorkánymester”-hez lett hasonlatos, aki immár “képtelen ellenőrzése alatt tartani azokat az erőket, amelyeket bűvészkedéseivel felszabadított”.  


A kapitalizmus azonban – A tőke szerzőjét igencsak meghazudtolva – elképesztő erőtartalékokkal rendelkezett 126 évvel ezelőtt is (Marx halálának az évében) és 80 évvel ezelőtt is, az 1929-es nagy gazdasági válság idején. Marx mostani híveit, a szélsőbaloldaliakat leszámítva, az óriási többség az egész világon úgy gondolja vagy legalábbis reméli, hogy a halhatatlannak látszó kapitalizmus ezt a válságot is túléli.


Az valószínűnek látszik, hogy a válság utáni világ nem fog a tegnapi globális vadkapitalizmusra hasonlítani. Remélhetőleg a “proletárdiktatúrát” sem fogja újból a nyakunkra hozni, mint Marx hívei tették az elmúlt században. De a magasan képzett bürokratáknak a társadalom által elfogadott uralmát lehet hogy igen.  


Willem Buiter, a London School of Economics and Political Science professzora és az Angol Nemzeti Bank monetáris tanácsának volt tagja – aki nyilván nem marxista – nemrég azzal a meglepő és komoly visszhangot kiváltó javaslattal állt elő, hogy az egész pénzügyi szektort államosítani, vagyis társadalmiasítani kell. Semmi sem indokolja, hogy a bankok továbbra is magántulajdonban lévő, profitorientált intézmények maradjanak. “A gazdaság financializálódásától a finánctőke szocializálásáig – idézi a brit bankszakembert Leo Panitch – a törvényhozóknak csak egy kis lépést kell megtenniük, ami azonban hatalmas lépés lenne az emberiség szempontjából.”  


Lehet hogy a végén mégiscsak Marxnak lesz igaza?  


Lehet, de abból megint nagy bajok származnak. “Nem kell marxistának lenned ahhoz – mondja Panitch –, hogy radikális nézeteid legynek. Ahhoz azonban valamiképpen marxistának kell lenned, hogy felismerjed: még olyankor is, mint most, amikor a kapitalista osztály súlyos helyzetben van, demoralizálódott és tétova, a radikális változás nem kezdődhet el ‘a törvényhozók kis lépésé’-nek formájában. (…) Marx ma azt tanácsolná, hogy új, radikális mozgalmak és pártok kialakulása nélkül a finánctőke társadalmiasításának a gondolata terméketlen talajra hullna.”


 


Marx “igaza” ma azt jelentené, hogy újból megjelenik a világban egy olyan kritikus “tömeg”, amelyet egyetlen – “forradalmi” – imperatívusz irányít: a világot meg lehet és meg kell változtatni. Ahonnan egyenes út vezet egy olyan “manipulációs rendszer” kialakulásához, amely sokkal hatékonyabb és eredményesebb tud lenni – mármint az eszmék és a társadalmak manipulálása tekintetében –, mint a jelenleg még uralkodó amerikai manipulációs forma.2


 


Ha ez újból bekövetkezik, akkor majd eszünkbe fog jutni a senki által számon nem tartott Ludwig Simon, az 1848-as német forradalom után Svájcba emigrált trieri ügyvéd igaza, aki a Marx és Engels által Londonban alapított kommunista pártot igencsak veszélyesnek nevezte. “Szóval mi – írta 1852 február 23-án Marx Engelsnek, Simon véleményén ironizálva – rá akarjuk erőszakolni a népekre a ‘szabadságot’. Olyanok vagyunk, mint valami zsarnokok, rosszabbak, mint az oroszok cárja.”3


Szóval igen.  


Kiegészítés 


Leo Panitch a Foreig Policy-ban megjelent esszéjében sajnos nem adja meg fontos Willem Buiter-idézetének (“A gazdaság financializálódásától a finánctőke szocializálásáig a törvényhozóknak csak egy kis lépést kell megtenniük, ami azonban hatalmas lépés lenne az emberiség szempontjából.”) forrását. Az idézett cikket vagy blogbejegyzést (még) nem sikerült megtalálnom, de – némi keresgélés után – rábukkantam Buiternek a Finantial Times honlapján elérhető rendkívül izgalmas blogjára, ahonnan most szemelgetek egy kicsit azok számára, akiket érdekel, hogy a jelenlegi pénzügyi-gazdasági válság közepette milyen radikális, de nem szélsőséges irányt vehetnek vagy vehetnének az események.


A pénzügyi rendszer megrendszabályozására vonatkozó elképzeléseit Buiter a Columbia University konferenciáján 2009. február 20-án megtartott előadásában, illetve az előadásában elmondottakat összefoglaló bejegyzésében vázolta. A javaslatcsomagnak, amely 22 pontból áll (“Kettő minden tanítvány számára – írja –, kivéve iskarióti Júdást, aki másképpen biztosította be magát, ezüstben kötve határidőüzletet.”) különösen az 1., a 17., és a 22. pontját ajánlom az érdeklődők figyelmébe. A bankok átmeneti köztulajdonba vételéről lásd a január 16-i bejegyzését.


Megfontolandó az is, amit Buiter az akadémiai közgazdaságtan haszontalanságáról, a tőkemozgások korlátozásának (capital controls) Kelet-Európában várható bevezetéséről, valamint az általa “süllyedő piacgazdaságok”-nak (submerging markets) nevezett amerikai és brit gazdaságról mond.      


De a brit-amerikai kettős állampolgár Buiter legérdekesebb és nekem legalábbis legtöbbet mondó bejegyzése az, amelyben 2008. decemberi amszterdami előadását foglalja össze.


 


Ebben a szociáldemokrata Joop den Uyl, (1973 és ’77 között) volt holland miniszterelnök tiszteletére megtartott előadásában beszélt holland családi (és politikai) gyökereiről. Apai ágon a demokratikus szocializmus hagyományát, anyai ágon a kálvinista protestantizmust “örökölte”. Bár ő maga soha nem volt semmilyen pártnak a tagja, “és már évtizedek óta nem érzi szükségét annak, hogy bármiféle jól meghatározott politikai ideológiával azonosuljon”, korábban nyilván nem állt tőle távol az a demokratikus szocializmus és a protestantizmus kálvinista változatainak a vegyülékéből származó politikai ideológia, amelyről elmondja, hogy a brit Munkáspárt jónéhány oszlopos tagjának is a sajátja volt. (Nálunk Bibó István tartozott ehhez a figyelemreméltó hagyománykörhöz.)    


Önmagáról végül is a volt holland miniszterelnök kapcsán megfogalmazott félmondatában mondja a legtöbbet: “Den Uyl elvetette kálvinista hitét és vallási értelemben agnosztikus lett. Én megtartottam a saját kávinista hitemet, és politikai értelemben váltam agnosztikussá.”  


Végezetül íme egy hosszabb idézet Buiter amszterdami előadásának befejező részéből: 


“Den Uyl világképének központi gondolata a ‘megteremthető társadalom’ (maakbare samenleving), az az elképzelés, hogy az emberi társadalom jelentős mértékben tudatosan felépített, és hogy a kormány döntő tényező ebben a konstrukcióban. A politikában aktívan részt vállalók közül valószínűleg senki sem utasítja el azt a nézetet, hogy az emberi társadalom bizonyos mértékig ‘alakítható’. Ami engem illet, én sokkal óvatosabb, egyesek azt mondhatják, pesszimistább vagyok az emberi társadalom alakíthatóságának, és még kevésbé javíthatóságának mértékét illetően. Optimistának lenni nagyszerű dolog. Naivnak lenni veszélyes. Amit a Heidelbergi Káté az emberi természetről mond, hogy ti. az ‘… teljességgel alkalmatlan bármiféle jócselekedetre, és minden gyarlóságra hajlamos…” hasznos ellenszere lehet a túlságos ‘maakbaarheid’-nak.     


Ha ezt nem tartjuk szem előtt, a jelenlegi válság nemcsak hogy tovább fog tartani a kelleténél, de a piac mostani látványos csődje utáni újabb nagy válság már az állami ‘túlterjeszkedés’-ről és a kormányzás csődjéről fog szólni. A központi tervezés látványosan csődöt mondott és összemlott Keleten. A nagybankok által irányított önszabályozó piac-kapitalizmus thatcheri-reagani modelljének összeomlása után  következő társadalmi-gazdasági berendezkedés csődjét már valószínűleg a meghiusuló államkapitalizmus és a túlságosan nagyratörő társadalmi beavatkozás fogja jellemezni.


 


Most itt tartunk. Valamikor régen a demokratikus szocializmus híve voltam. Néha szeretném, ha újból az lehetnék. De felnőttem. Az emberi természetet olyannak láttam meg, amilyen (részben az által is, hogy a tükörbe néztem, természetesen), és a politikával kapcsolatban nincsenek már illúzióim. De még mindig reménykedem, és még nem lettem cinikus.” (Az én kiemelésem: M. G.)


——————


1 Karl Marx în 1234 fragmente. Alese şi adnotate de Ion Ianoşi. Editura Fundaţiei Culturale Ideea Europeană [2004].


2 Vö.: Molnár Gusztáv: A Rajnától az Uralig… Jegyzetek A német ideológiáról… [1974]. In: M.G.: Alternatívák könyve. Pro Philosophia, Kolozsvár, 2007. I. 143-152.


3 Ion Ianoşi: Karl Marx… 182.