David Frum előző bejegyzésemben idézett Obama-kritikájában van egy figyelemre méltó argumentum, amit ott nem említettem. Az elnök az iszlám világhoz intézett kairói beszédében, amelyben az Amerikát Izraelhez fűző köteléket “széttéphetetlennek” nevezte, a zsidó anyaország megteremtésének igényét a holokausztban kulmináló tragikus történelemből vezette le. “Hatmillió zsidót öltek meg, többet, mint Izrael egész mai zsidó lakossága. E tény tagadása alaptalan, tudatlanságra vall és gyűlöletes.”


 


„A holkauszt-tagadást elítélve – szögezi le Frum – maga Obama is tagadott valamit: a zsidókat Izrael földjével összakapcsoló ezeréves köteléket. (…) az az igény, hogy a zsidók éppen a bibliai szentföldön teremthessenek maguknak anyaországot, nem az üldöztetésben, hanem az ezeréves zsidó politikai szuverenitásban, több, mint háromezer éves szelemi és vallási kapcsolatban, és az ősi föld most már több, mint 150 éves modern újratelepítésében gyökerezik.”


 


Frum itt nem mond semmi újat, csak a jobboldali cionista Jerusalem Post okfejtését követi, amely már rögtön a kairói beszéd másnapján megjelent vezércikkében  élesen bírálta az amerikai elnököt: „Barack Obamát iszonyatosan félreinformálták, ha azt hiszi, hogy Izrael legitimitása a Soah-ból fakad. (…) A holokauszt csak azt igazolta, hogy a világ túl veszedelmes hely a zsidók számára ahhoz, hogy megengedhessék maguknak, hogy védtelenek legyenek és ne legyen államuk. De mi, cionisták jóval azelőtt felismertük ezt, hogy Hitler hatalomra került volna. (…) Elnök úr, az Izrael népe és Izrael Földje közötti szövetség már jóval azelőtt rendíthetetlen hagyománnyá vált, hogy a kereszténység és az iszlám megjelent volna a színen. Mi minden nap imádkoztunk azért, a  mi ősi nyelvünkön, hogy visszatérhessünk Jeruzsálembe. Minden nap, elnök úr. 2000 éve.”  


 


Ami pedig az arabok Izraelhez való viszonyát illeti, erről a Jerusalem Post a következőket írja: „Palesztina soha nem volt szuverén az arabok alatt. Talán ezzel magyarázható, hogy még a mérsékelt palesztinok sem képesek megérteni a zsidók Izraelhez való viszonyának mélységét. Ehelyett betolakodóknak neveznek bennünket.


 


Amikor Obama arra utal, hogy a zsidók jogai lényegében a holokausztra mennek vissza – és egyetlen egyszer sem jelenti ki, hogy azok sokkal, de sokkal mélyebbek és ősibbek –, aláássa a béke esélyeit. Mert minek is nyugodnának bele az arabok a térségbe organikusan illeszkedő zsidó állam jelenlétébe, ha az Egyesült Államok elnöke egyfolytában arra célozgat, hogy Izraelt azért hozták létre, hogy a zsidókat kiengeszteljék Európa bűnei miatt?”


    


Ugyanez Frumnál: „Azzal, hogy a holokausztot emelte ki Izrael létrejöttének közvetlen igazolásaként, Obama – lehet, hogy nem szándékosan – az anticionizmus egyik kulcstételét tette magáévá. Itt van például az iráni elnök, Mahmud Ahmadinezsad, aki 2008 májusában a következőket nyilatkozta a Der Spiegel német hírmagazinnak: ’A cionista rezsim a második világháború eredménye. Miköze mindennek a palesztin néphez? Vagy a közel-keleti térséghez?’”



Amivel Bush volt beszédírója – lehet, hogy nem szándékosan – éppen a történelmi jog alapvető problematikusságára világított rá. Mert amit az egyik fél – történelmi jogon – igényel, azt a másik fél – ugyancsak történelmi jogon – kizárja.