1.



A teheráni bazárban elterjedt a híre, hogy Ali Hamenei ajatollah, az ország legfőbb vezetője meghalt. Ha a pár nap óta az interneten keringő hír igaznak bizonyul, akkor komoly hatalmi válságnak nézünk elébe, mert Rafszandzsani volt elnök, a Hamenei utódjának kiválasztására hivatott szakértői tanács vezetője és a Forradalmi Gárda bizalmát élvező Mahmud Ahmadinezsad elnök közötti ellentétek áthidalhatatlannak tűnnek.


 


Ali Alfoneh, az American Entreprise Institute bloggere szerint a Forradalmi Gárda valószínűleg megpróbálja megszüntetni a legfőbb vezető intézményét, és az iszlám köztársaságot elnöki rendszerré alakítva a legfőbb hatalmat Ahmadinezsad elnökre ruházná. Bárhogyan is lesz, teszi hozzá Alfoneh, „az iszlám köztársaság rendszere szemlátomást megindult a katonai diktatúrává való átalakulás útján”.


 


Emlékszem, annak idején (pontosan harminc évvel ezelőtt, amikor az Európai Naplót írtam) én is azt hittem, hogy a kommunizmus úgy fogja kilehelni a lelkét, hogy előbb a radikális dogmatikusok teljesen átveszik a hatalmat, és falnak viszik a rendszert, de – mint tudjuk – nem így történt. A kommunisták sokkal okosabbnak bizonyultak: szépen levezényelték a „demokratikus átmenet”-et, és átmentették magukat. Lehet, hogy valami ilyesmi fog történni Iránban is.


 


Ami pedig Hamenei halálhírét illeti, az a tény, hogy eddig kizárólag (neo)konzervatív és a jelenlegi izraeli kormányt támogató források (lásd itt és itt és itt és itt) kapták fel, némi óvatosságra késztet. Miközben a nagyhatalmak épp megegyezni készülnek Iránnal , egyesek nagyon szeretnék, ha ott a keményvonalasok olyan állapotokat teremtenének, amelyek kiiktatnák a képből Iránt mint lehetséges tárgyalófelet.


 


2.


 


A Jerusalem Post a párizsi Le Canard Enchainét idéző Izraeli Rádióra hivatkozva írja, hogy az izraeli vezérkari főnök nemrég azt közölte francia kollegájával, hogy Izrael nem tervezi Irán lebombázását, de lehetséges, hogy kommandóalakulatokat küld Iránba, hogy azok szabotázsakciókat hajtsanak végre az ottani nukleáris létesítmények ellen, és iráni atomtudósokat likvidáljanak.


      


A Stratfor a fenti hírrel még nem foglalkozott, de korábban több alkalommal is jelezte, hogy az ilyen típusú, az Izraeli Rádió által útra bocsátott vagy továbbított hírekről nagy valószínűséggel elmondható, hogy azok szándékos izraeli kiszivárogtatások, és a pszichológiai hadviselés eszköztárához tartoznak. Az érdekes az, hogy szerintem ezúttal az igazi „célpont” nem Irán, hanem az az amerikai törekvés, amely az izraeli-palesztin béketárgyalások kérdését össze kívánja kapcsolni az iráni problémával.


 


Izraelben azonban nem mindenki gondolja azt, hogy ez az összekapcsolás („linkage”) káros, tehát küzdeni kell ellene. Daniel Levy, a New America Foundation Middle East Task Force programjának igazgatója, akit már többször idéztem ebben a blogban, és még fogok is jó párszor, nagyon is tisztában van ezzel az izraeli megosztottsággal.


 


Michael Oren, Izrael washingtoni nagykövete egyik október eleji nyilatkozatában  például határozottan leszögezte, hogy „szó sincs semmiféle kapcsolatról. Az arab országok megértik, hogy a békefolyamat el fog tartani egy ideig, Iránnal kapcsolatban viszont nincs időnk. A béke órája és az iráni atomóra teljesen különböző sebességgel halad.”


 


Ugyanakkor Simon Peresz izraeli elnök a Knesszet október 12-i ülésszakán elmondott beszédében egészen más húrokat pengetett: „Véleményem szerint, ha előrelépünk a békefolyamatban, és békét kötünk a palesztinokkal, és ha tárgyalásokat kezdünk Szíriával és Libanonnal, kiiktatjuk az iráni őrültség fő ürügyét – amely ellenünk és e térség többi lakója ellen irányul.”


 


Levy, annak a nagyon sajátságos és izgalmas párviadalnak a koreográfiáját követve, amelyről korábban már említést tettem, megjegyzi: „Oren egy olyan PR-vonalat követ, amelyet Izrael saját elnöke most a szemétkosárba dobott. Amikor Netanjahu miniszterelnök hat hónappal ezelőtt hivatalba lépett, hasonló trükkel próbálkozott, azzal érvelve, hogy először az iráni problémát kell elintézni, és hogy a palesztin kérdést takaréklángon lehet tartani. De Obama elnök erre egyáltalán nem volt vevő, hangsúlyozva, hogy a két kérdést párhuzamosan kell kezelni, és a likudista héják legnagyobb bánatára az izraeli-palesztin békét tette prioritássá – amit újból megismételt a béke Nobel-díj bizottságnak adott válaszában.”