Sokasodnak a jelek, amelyek mind-mind a még el sem kezdődött izraeli-palesztin béketárgyalások kudarcára utalnak. Eszembe jut BP hozzászólása az írországi referendum kimenetelét megjósoló jegyzetemhez („bár minden jóslata így teljesülne e blog írójának”), és arra gondolok, ő már bizonyára akkor is arra célzott, hogy a Közel-Kelettel kapcsolatos „jóslataim”-mal nem biztos, hogy ugyanez lesz a helyzet. „Nem fog megtörténni!” – idéztem Abramst pár nappal ezelőtt, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy jelezzem: „De még mennyire hogy meg fog történni!”   



Nos, mielőtt belemennék a részletekbe, szeretném leszögezni, hogy az ilyen típusú jóslatok akkor is hasznosak tudnak lenni, ha nem teljesülnek, mert szerepük elsősorban heurisztikai, pontosabban hermeneutikai, azaz segítenek megérteni (felfedezni és értelmezni) a még be nem következett, de már folyamatban lévő eseményeket. Előfordulhat azonban, hogy van valamicske szubsztanciájuk is. Aki a dolgok egy bizonyos – lehetséges, de nem bizonyosra vehető – irányára tesz, nyilván arra is gondol, hogy az, ami nem következik be, nem adja csak úgy át a „helyét” egy olyan – megvalósult – lehetőségnek, amelynek kimenetele  már „akkor” eldöntetett, amikor a be nem következett, de megjósolt eseményt körvonalaztuk. A „be nem következés”-nek nyilván ára van, és ami utána következik, abban benne van – lesz (újabb jóslat?) – a kudarc által generált újabb, az eredeti jóslat dinamikáját esetleg messze túllépő lehetőség, vagy lehetetlenség, mert a kettő itt már egyre megy.


 


Tény, hogy most egyesek némi szomorúsággal, mások– mint például Jennifer Rubin, a neokonzervatív Commentary egyik legaktívabb bloggere – leplezetlen örömmel konstatálják, hogy „Obama közel-keleti kezdőlépése, amelyet Rahm Emanuel és David Axelrod, ezek a jól ismert Közel-Kelet-szakértők inspiráltak, kudarcba fulladt. Mégpedig látványosan. Ugye hogy Amerika és Izrael egymástól való eltávolítása, a Bush-csapat lehurrogása, amiért az túl közel állt Izraelhez, semmit sem lendített az obamikon!”  


 


A Washington Post ramallahi tudósítása , amely Rubint ennyire jókedvre derítette, valóban pontosan jelzi, micsoda zsákutcába került Abbasz, a Palesztin Hatóság elnöke,  amikor amerikai nyomásra belemenni látszott az Izraellel való előfeltételek nélküli tárgyalások megkezdésébe. Az óriási belső nyomás miatt a palesztinok most újból ragaszkodni fognak a telepépítkezések teljes leállításához, amit viszont Netanjahu nyilván nem fogad el, úgyhogy az ún. végleges státus kialakítására irányuló, New Yorkban lelkesen beharangozott izraeli-plesztin tárgyalások nagy valószínűséggel el sem kezdődnek.


 


Itt azonban álljunk meg egy pillanatra. Igaz ugyan, hogy amikor a jövő héten Clinton külügyminiszter és Mirchell különmegbízott Obama elé terjesztik a békefolyamat újraindításával kapcsolatos jelentésüket, inkább a két fél álláspontjának távolodásáról, mintsem közeledéséről számolhatnak majd be.


 


De – és ez az, amit sokan szem elől tévesztenek – ebből még nem következik, hogy Amerika nem fogja letenni az asztalra a maga béketervét. Amely ráadásul nem egyszerűen amerikai béketerv lesz, hanem – mint az előző jegyzetemben is idézett David Levy írja : „egy nemzetközileg támogatott amerikai végrehajtási javaslat, amely biztosítja az életképes és méltányos kétállamos változat megvalósulását”. Ebből a perspektívából szemlélve a dolgokat, már egyáltalán nem tűnik olyan nagy szerencsétlenségnek, ha a két fél közötti közvetlen tárgyalások elmaradnak vagy eredménytelenek maradnak. Hiszen a legfontosabb megbeszélések úgysem Izrael és a palesztinok, hanem – az Abrams által leírt koncepcióval szöges ellentétben – Amerika és tárgyalópartnerei – az izraeliek, a palesztinok és az arab államok – között fognak majd lezajlani.


 


A helyzetet átlátó palesztinok (akik persze nincsenek túl sokan) mindenestre már sejtenek valamit, mint a Netanjahu által a palesztinoknak felajánlott „Mickey Mouce-államot” elutasító Fajjad miniszterelnök szavaiból kiderül: „A konfliktus nem oldható meg az Amerika által irányított aktív nemzetközi részvétel nélkül. És itt már nem politikáról, hanem fizikáról van szó.”


 


Ez lényegében azt jelenti, hogy a nemzetközi jogi szempontból illegitim ciszjordániai és gázai status quo fenntartása lehetetlenné válik Izrael számára, amely csak két lehetőség között választhat: vagy – új, nemzeti egységkormányt alakítva – segít sikerre vinni a tárgyalásokat, és akkor fennmaradhat mint demokratikus és zsidó állam, vagy – mint Avshalom Vilan a héber nyelvű Maariv szerdai számában megírta – „nem lesz más választása, mint hogy teljes állampolgárságot adjon az Izrael állam nyugati részén élő valamennyi zsidó és arab lakosnak, beleértve a szavazati jogot is. Nem lesz más alternatíva. (…) És akkor a cionista álom önmagától véget ér.” (Mideast Mirror, okt. 14.)