Tegnapi jegyzetemnek lehet egy olyan kicsengése, hogy Amerika sodródása kizárólag Obamának köszönhető, és hogy várható bukása után a Grand Old Party simán visszatérhet a hatalomba. Erről szó sincs. Ki térjen vissza? Sarah Palin?


 


Nem valószínű. Bár az ő esetleges elnöksége vagy akár csak elnökjelöltsége is a be- és kiszámítható jobboldal végét jelentené, ma már nem ő, a Bill Kristol által kitalált, de mégis csak párton belüli  outsider az újdonság, hanem maga az egyre erőteljesebbé váló establishment-ellenes mozgalom, a Tea Party. 


 


Az 1773-as, vagyis kétszázharminchét évvel ezelőtti Bostoni Nagy Teakiöntés


volt az alapító aktus, amikor – a britek által kivetett adók elleni tiltakozásul – 50 indiánmaszkba öltözött ember a bostoni kikötőben horgonyzó egyik hajót elfoglalva, az ott talált 342 hordónyi teát beborította az óceánba.


 


“Az új Tea Party mozgalom – írja Walter Russell Mead –, a fennálló hatalmi rendszer elleni energiájával, csak a legújabb megtestesülése valami nagyon réginek az angolszász  politikában. Nem bízunk a királyokban, nem bízunk a kongresszusban, és nem nagyon bízunk egymásban sem. És amikor vezetőinket elragadja különleges fontosságuk és felhatalmazottságuk fennkölt érzése, kirobbanunk.”


 


Ugyanez a “csökönyös, individualista szellemiség” nyilvánult meg az Obama által szorgalmazott egészségbiztosítási törvény és a pénzügyi rendszer kormányzati megrendszabályozása elleni tömeghangulatban, amely ugyanakkor a meglévő – pazarló – egészségbiztosítást is félti, és rühelli a Wall Streetet.


 


A mozgalomból egyelőre a republikánusok húztak hasznot, mert elsősorban a Tea Partynak volt köszönhető, hogy a liberálisok massachusettsi fellegvárában, a Kennedyek fő fészkében rendezett időközi szenátusi választáson sikerült megalázni Obamát és a demokratákat, akik ezzel elvesztették a minősített többséget biztosító kulcsfontosságú 60. szenátusi helyüket.


 


De lehet, hogy hamarosan a republikánus párt még nagyobb bajba kerül, mint a demokraták, mert a populista tömegmozgalom arra készül, hogy megalakítsa saját pártját, amely elsősorban a jobboldalt fogja megosztani.


 


A New Yorkerben alapos riport foglalkozik a Tea Party felemelkedésével. Érdemes elolvasni! Ízelítőül íme egy hagyományos amerikai dalszöveg, amelyet a régi-új mozgalom összejövetelein gyakran énekelnek:


 


Take it back,
Take our country back.
Our way of life is now under attack.
Draw a line in the sand, so they all understand
And our values stay intact.
Take it back.


 


Ki lesz hát az új amerikai elnök? Egy új Ross Perot, mint Peter Brooks gondolja ? Vagy inkább egy új Pierre Poujade? A francia “lázadó kisember” az ötvenes években százezreket tudott kivinni Párizs utcáira a cerebrális szefárd zsidó Pierre Mendès France ellen, aki miniszterelnökként fontos gazdasági és politikai reformokat valósított meg, de Poujade hívei épp úgy “idegen”-nek tekintették, mint ahogy a Tea Party aktivistái most Obamát.


 


Aztán jött persze, mindenki megkönnyebbülésére, a Tábornok.