A nemzetközi rendszer látványos átalakulása elsősorban abban mutatkozik meg, hogy Amerika és Európa befolyása csökken, Ázsiáé (mindenekelőtt Kínáé) pedig növekszik. Ez kétségtelenül egyik meghatározó eleme a globális geopolitikai átrendeződésnek, és ennyiben mind E-matenek, mind pedig Miklósnak igaza van. Utóbbinak abban is, hogy Kína valószínűleg nem fogja a Nyugatot a “totális dominanciára” való törekvésben utánozni, bár szerintem elsősorban nem azért, mert nem lesz ilyen helyzetben, hanem azért, mert hiányzik belőle a zsidó-keresztény-posztkeresztény világkép kizárólagos univerzalizmusa.


 


A legfrissebb fejlemények azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a még mindig a világhegemóniával kacérkodó Amerika számára egyre kellemetlenebbé váló új helyzetre a közép távon elkerülhetetlennek tűnő ázsiai fölény mellett legalább annyira jellemző az ún. feltörekvő hatalmak megjelenése.


 


Ez utóbbiakat addig könnyű volt lekezelő módon biztatni és támogatni, ameddig fellépésükkel nem sértették közvetlenül “az Amerika vezető szerepe által előmozdított nemzetközi rend”-et. Törökország és Brazília azonban egy idő óta pontosan ezt teszik, ráadásul tudatosan és eltökélten.


 


Hétfőn Teheránban Lula da Silva brazil elnök és Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök megegyezett Ali Hamenei ajatollahhal, Irán legfőbb vezetőjével arról, hogy Irán Törökországba szállít és ott letétbe helyez 1200 kilogramm 3,5 százalékosra dúsított uránt,és cserébe egy éven belül 120 kilogramm 20 százalékosra dúsított fűtőanyagot kap teheráni kutatóreaktorának üzemeltetéséhez.


 


A dolog nagyon ügyesen van kitalálva. A 20 százalékosra dúsított fűtőanyagot nem az iráni készletből fogják előállítani, hanem a Brazília által Franciaországba vagy Oroszországba szállított mennyiségből. És abban az esetben, ha Iránnak egy éven belül nem szállítják le a kutatóreaktorához szükséges fűtőanyagot, a mindaddig saját tulajdonában és ellenőrzése alatt maradó 1200 kilogrammos alacsonyan dúsított készletet (amely nagyjából a felét teszi ki annak, amivel pillanatnyilag rendelkezik) visszakapja Törökországtól.


 


A megállapodás technikai részleteinél, valamint Irán számításánál (hogy ti. ezzel a húzással lehetetlenné teheti vagy legalábbis megnehezítheti az Amerika és az európai hatalmak – Franciaország, Nagy-Britannia és Németország – által nagyon eltökélten, Oroszország és Kína által pedig vonakodva támogatott ENSZ-szankciók elfogadását) geopolitikai szempontból sokkal fontosabb azonban az, hogy tulajdonképpen mit is akart Brazília és Törökország ezzel a váratlan dipolmáciai húzással elérni.      


 


A nyugati (elsősorban amerikai és az őket majmoló) kommentárok érdekes módon csak azzal foglalkoznak, hogy Törökországnak gazdasági érdekei fűződnek ahhoz, hogy az Irán elleni komoly szankciók bevezetésére ne kerüljön sor, Lula da Silvát pedig egyszerűen nem értik. Vagy az Amerika atyáskodó jóindulata által egyedül biztosított kiemelt nemzetközi státusz veszélyeztetőjét látják benne, vagy egyszerűen nagyzási hóbortban szenvedő figurának tekintik, aki  mielőtt mandátuma hamarosan végetérne, megpróbál még egyszer rivaldafénybe kerülni.


 


Csakhogy itt egészen másról van szó. Nem Irán cselez itt elsősorban „brazil trükkel”, mint a Népszabadság írja, hanem – ha már arról van szó – Brazília és Törökország cselez iráni trükkel.


 


A Teheránban elfogadott nyilatkozat első pontja nem véletlenül beszél arról, hogy a nukleáris fegyverek továbbterjedését megakadályozni hivatott atomsorompó-szerződés szavatolja valamennyi aláíró államnak – így Iránnak is – azt a jogát, hogy „atomenergiát termeljen, és annak békés célú hasznosításával kapcsolatos tevékenységet folytasson, beleértve a nukleáris fűtőanyag dúsítását is”. 


 


Ez azt jelenti – mint az említett nyilatkozat 10. pontja tételesen is kimondja –, hogy Törökország és Barzília mint „baráti országok” támogatják „Irán nukleáris jogainak a megvalósulását”, vagyis lényegében azt, hogy Irán virtuális atomhatalommá váljék.


 


Ami csakis úgy értelmezhető, hogy e két állam is jogot formál erre a státusra, a hagyományos atomhatalmak legnagyobb megrőkönyödésére.   


 


 


Update (hogy lehetne ezt a legjobban – és persze egyetlen szóval – magyarítani?):


 


A Leverett-házaspár kiváló Irán-blogja  a török-brazil kezdeményezésre adott amerikai választ merevnek és zavarosnak nevezi. Szerintük is nagyon fontos megállapodásról van szó, amely „udvariasan, de világosan jelzi: a felemelkedő hatalmak többé nem engedik meg az Egyesült Államoknak, hogy egyoldalúan határozza meg, hogyan kell kezelni a globális biztonságra leselkedő veszélyeket”. (2010 05 19, 15:30)