A múlt héten elhunyt Tony Judt amerikai jelenkortörténész (legutóbbi jelentős könyve  Európa 1945 utáni történelmét foglalta össze) Romániában akkor került a figyelem középpontjába, amikor 2001 novemberében egy New York-i folyóiratban közzétette Románia a csomó alján című esszéjét, amelyben az akkor éppen az Európai Uniós tagságot elnyerő közép-európai országok (Lengyelország, Csehország és Magyarország) és Románia közötti strukturális különbségekkel foglalkozott.


 


A konzervatív-liberális szellemi elit tagjaitól a kemény nacionalistákig mindenki felháborodott azon, hogy Judt nehezen megcáfolható érveket hozott fel amellett: Románia (és Bulgária) civilizációs, szellemi és politikai hagyományai enyhén szólva eltérnek az európai fővonaltól, amit – Romániát illetően – akkoriban minden kétséget kizáróan alátámasztani látszott az a tény, hogy a 2000. decemberi romániai elnökválasztásokon a posztkommunista Ion Iliescu és az ultranacionalista Corneliu Vadim Tudor csapott össze egymással (az inkompetens és korrupt centrista pártkoalíció vezetője, Emil Constantinescu volt elnök nem is mert elindulni a második mandátumért), és minden harmadik szavazó azt a Vadim Tudort támogatta, akinek a lapjaiban olyan magyar-, zsidó- és cigányellenes cikkek és karikatúrák jelentek meg rendszeresen, amelyeket Judt szerint a legtöbb nyugati országban betiltottak volna.


 


Az kevéssé vigasztalta a Judt ellen kirohanó román értelmiségieket, hogy az amerikai tudós cikke Románia szempontjából tulajdonképpen jól “végződött”, mert ez utóbbi arra hívta fel az EU figyelmét, hogy igazi civilizációs hivatását akkor fogja teljesíteni, ha a nyugat- és közép-európai kultúrkörön kívül eső államokat is – tehát Romániát, Bulgáriát és a többi balkáni országot is – integrálja.


 


Mircea Mihăieş, az egyik vezető liberális román entellektüel rögtön meg is hívta Tony Judtot Temesvárra, ahol izgalmas vitában próbálták meg jobb belátásra bírni – persze hiába. A temesvári vita és az országos polémia anyagát aztán ki is adták gyorsan egy izgalmas kis kötetben, amely számomra akkoriban – amikor én, Budapest és Erdély fővárosa között ingázva éppen a Kolozsváron megjelenő és az erdélyi transzetnikus regionalizmust propagáló Provincia  című lapot szerkesztettem – azt bizonyította, hogy sem Tony Judtnak, sem a Románia európaisága mellett kardoskodó román értelmiségieknek nincs igazuk, mert a regát (azaz Ó-Románia) mind kulturális, mind politikai tradícióit tekintve inkább balkáni, Erdély (a Bánáttal együtt) viszont inkább közép-európai jellegű, amiről – legalábbis számunkra – nemcsak a Provincia Bukarestben, Iaşi-ban (és természetesen Budapesten is) elképzelhetetlen szellemisége, de az erdélyi választók 1990. óta következetesen kinyilvánított politikai preferenciájának mind a posztkommunistákat, mind az ultranacionalistákat elutasító “európaisága” is “tanúskodott”.


 


De a politikában sajnos nincsenek végső bizonyosságok, vagy ha vannak, akkor azok meglehetősen lehangolóak. Így most – utólag – el kell ismernem, hogy mégiscsak Tony Judtnak lett igaza, vagyis az EU jól tette, hogy Romániát is integrálta. Már csak azért is, mert így jövő tavasztól teljesen akadálytalanul ingázhatok – ezúttal Budapest és Nagyvárad, illetve az érmelléki Szentimre között –, mert a Magyarország és Románia között már most is csak szimbolikusan létező határok teljesen el fognak tűnni.                 


 


Más kérdés, hogy közben a regáti tradícióit európaivá finomító Románia is – immár alighanem véglegesen – integrálta Erdélyt.