Vannak forradalmak és forradalmak. Az arab világot – legalábbis annak politikai életét – fenekestül felforgató forradalom például nagy tömegeket megmozgatva halad egyik országról a másikra, hol békésen, hol pedig fegyveres konfliktusok közepette. Új politikai vezetők, új pártok jelennek meg a színen, ami megváltoztatja az egész észak-afrikai és közel-keleti térség geopolitikai erőviszonyait.


 


Vannak azonban másfajta forradalmak is, amelyeket nem is veszünk észre, és hosszabb távon lehet, hogy mégis nagyobb mértékben befolyásolhatják a globális erőviszonyokat, mint a politikai forradalmak.   


 


A Royal Society, a brit tudományos akadémia egyik friss tanulmánya szerint Kína két éven belül meg fogja előzni az Egyesült Államokat a tudományos publikációk tekintetében. A nemzetközi standardoknak megfelelő publikációk száma egy adott országban nem csupán presztizskérdés, hanem annak a fokmérője is, hogy a szóbanforgó országnak milyen a versenypozíciója egy kritikus területen. 


 


A tanulmányból kiderül, hogy 1996-ban az Egyesült Államokban körülbelül 290 ezer tudományos dolgozat látott napvilágot, Kínában pedig csak alig valamivel több, mint 25 ezer. Ezzel szemben 2008-ra radikálisan megváltozott a helyzet: az amerikai tudományos termés összmennyisége épp hogy túllépte a 300 ezret, a kínai viszont megközelítette a 200 ezret. Ezt a fejlődési trendet a közeljövőre kivetítve, azt az eredményt kapjuk, hogy 2013-ra – vagyis két éven belül – Kína lesz a világ első számú tudományos hatalma, legalábbis egy bizonyos mennyiségi mérce szerint.


 


Hogy érte el ezt Kína? Nagyon egyszerűen: a tudományos kutatást állította fejlődési stratégiája középpontjába. 1999 óta a kutatási és fejlesztési kiadások évente húsz százalékkal nőttek, úgyhogy jelenleg a kínaiak több mint 100 milliárd dollárt fordítanak évente tudományos innovációra. Kínában már öt évvel ezelőtt több mint másfél milló mérnök és kutató végzett, amihez természetesen hozzá kell még számítanunk a külföldön – elsősorban Amerikában – tanuló diákokat is, akiknak a száma szintén több százezerre tehető.  


 


Ezek a számok azt tükrözik, hogy a világ intellektuális erőviszonyai alapvetően megváltoztak. A történelem azt mutatja, hogy az ilyen jellegű átalakulások szorosan összefüggnek a vezető országok gazdasági teljesítőképességével és katonai erejével. 


 


Nemcsak Amerika viszonylagos hanyatlása és a világ legnépesebb országának előretörése tűnik itt szembe, hanem egy nagyon fontos tanulság is. Nevezetesen az, hogy az ún. feltörekvő országok és térségek, mint amilyen India, az arab világ vagy Latin-Amerika, csak akkor lesznek képesek arra, hogy valóban az élre törjenek, ha – Ady Endre száz évvel ezelőtti szavaival – „Nyugat ellen Nyugatot hoznak”, vagyis a saját térfelén – a tudományos és műszaki fejlődés területén – fogják azt megelőzni.


 


Úgy tűnik, erre a valóban világtörténelmi jelentőségű teljesítményre, erre a csendes forradalomra csak egyetlen nem-nyugati ún. civilizáció-állam lehet képes: Kína. Amely már az ókor Amerikája, vagyis Róma idejében is „ott volt”, csak akkor még „a Nyugat” megengedhette magának, hogy ne vegyen tudomást róla.


 


*


Természetesen a mennyiség nem jelent feltétlenül minőséget is, de ha Kína – a politikai intézményrendszerét érintő kérdésektől eltérően – tudományos és műszaki, és általában gazdasági téren nyitott marad a világra, és elfogadja a nemzetközi versenyfeltételeket, elképzelhető, hogy bizonyos idő elteltével ezen a téren nyugati szintű minőséget produkáljon, anélkül, hogy sajátos szellemi, társadalmi és politikai kultúrájáról – egyszóval saját civilizációjáról – lemondana. Vagy ki tudja, lehet, hogy éppen azért.