Jacob Kirkegaard, a washingtoni Peterson gazdaságpolitikai intézet munkatársa  február 3-i posztjában meglepően részletes menetrendet vázol fel az eurózóna válságának várható eseményeiről.

Először is szerinte az Európai Tanács már olyan gyakran ül össze, hogy az „újabb csúcsértekezlet” helyett helyesebb volna azt mondani, hogy „újból üléseznek”, vagyis a Tanács egyre inkább egy éppen ülésszakot tartó parlamenthez kezd hasonlítani. A két új EU-szerződés elfogadása után (a Gazdasági és Monetáris Unióról szóló szerződés véglegesnek tekinthető szövegét lásd itt, az Európai Stabilitási Mechanizmusról szóló és érdekes módon csak február 2-án az EU-nagykövetek által aláírt szerződés szövegét pedig itt) Kirkegaard szerint az alábbi lépések következnek:

1. A görög kormány elfogadja a trojka (EKB, EU és IMF) által követelt megszorításokat és reformokat, és a legfontosabb görög pártok vezetői megígérik, hogy végrehajtják az új programot, bármi legyen is az áprilisban esedékes választások végeredménye. Így Görögország megkapja a szükséges támogatást, és elkerülheti az egyébként március közepén bekövetkező államcsődöt.

2. A G 20-ak február 24-26-i Mexico City-i miniszteri tanácskozásán politikai megállapodás születik arról, hogy más eurózónán kívüli országok is hozzájárulnak az euró-övezet stabilitásának biztosításához.

3. Március elején az EU vezetői beleegyeznek az Európai Stabilitási Mechanizmus és az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz ESM/EFSF nagyarányú kibővítésébe. Ezt a  német közvéleménynek immár nem egy újabb görög mentőcsomagként, hanem úgy fogják eladni, mint Angela Merkel „Európa megerősítésé”-re és egy új Stabilitási Unió megteremtésére irányuló politikai céljainak a teljesülését.

4. Az IMF és a Világbank április 20-22-i washingtoni tavaszi tanácskozása alatt ténylegesen is mobilizálják az IMF és az ESM számára a megfelelő pénzforrásokat. Az utóbbira vonatkozó szerződést az eurózóna elegendő számú tagállama fogja ratifikálni ahhoz, hogy az júliusban életbe léphessen. Ezzel 2012 közepére körülbelül 1500 milliárd dolláros alap fog az euróövezet rendelkezésére állni. A spanyol és az olasz reformok előrehaladásával együtt ez elegendő lesz arra, hogy helyreállítsa a bizalmat a közös európai valutában.

Ezt az optimista szcenáriót Kirkegaard a politikai döntéshozatal eddig is rendkívül hatékonynak bizonyult doktrínájára, az ún. katasztrófapolitikára (brinkmanship) alapozza. A katasztrófapolitika olyan politikai stratégiaként definiálható, amely egy veszélyes helyzetet szándékosan juttat el a katasztrófa küszöbére („a szakadék szélére”), hogy engedményeket csikarhasson ki az ellenfélből.

Kirkegaard Thomas Schelling 1966-ban megjelent Arms and Influence című klasszikus munkájára hivatkozik, amely a katasztrófapolitikát „a megosztott háborús veszéllyel való manipuláció”-ként írja le, és az alábbi passzust idézi belőle: „A válság lényege az, hogy előreláthatatlan. Az olyan ’válság’, amelyről azt hisszük, hogy nem jár azzal a veszéllyel, hogy elszabadulhatnak a dolgok, nem válság; nem számít, mennyire erőteljes az aktivitás, ameddig biztosak vagyunk a dolgokban, nincs válság. És az olyan válság, amelyről tudjuk, hogy teljes mértékben előrelátható csapásokkal és nagy veszteségekkel jár, szintén nem válság; ugyanolyan hamar elmúlik, mint ahogyan jött, nem gyötör bennünket az aggodalom. A válság lényegéhez tartozik, hogy az abban résztvevők nem gyakorolnak teljes ellenőrzést az események fölött; olyan lépéseket tesznek és olyan döntéseket hoznak, amelyek növelik vagy csökkentik a veszélyt, de minden kockázatos és bizonytalan marad.”

Kirkegaard szerint az euróövezet válsága bizonyos hasonlóságot mutat a fentiekkel. Amikor például 2011 júliusában rákényszerítették a magánhitelezőkre a görög adósság egy részének leírását, a német politikai döntéshozókat (akik elsősorban sürgették a dolgot) váratlanul érték a következmények: a válság Spanyolországra és Olaszországra való átterjedése. Schelling a kubai rakétaválságot elemezve annak idején kiemelte, hogy a nukleáris háború véletlenül is kitörhet. Ez a veszély az euróválság esetében is fennáll, hiszen az euró összeomlása a legjobb szándékok ellenére is bekövetkezhet.

De a kubai analógiát nem kell túlfeszíteni. Az amerikai haditengerészeti blokád akkor megakadályozta a katasztrófát. Bár az adósságleírás megfelelő pénzügyi tűzfal nélküli erőltetése hiba volt, az euró túlélte ezt, igaz, azon az áron, hogy a válság megszüntetésének ára és az ehhez szükséges tűzfal magasabb lett.

A Peterson Institute gazdaságpolitikai szakértője úgy véli, hogy amennyiben az EU arra használja a katasztrófapolitikát, hogy a görög politikai elitet rákényszerítse a reformra, nem kell valóságos katasztrófától tartania. Épp ellenkezőleg, ennek meglelő hatása lehet az eurózóna legnagyobb hosszú távú ismeretlenére, nevezetesen arra, hogy Görögország képtelen betartani a reformokra tett ígéreteit.

A görög politikai elitnek mindeddig sikerült biztosítania a nemzetközi támogatást, és elkerülte az összeomlást. A válság mindegyik szereplője el akarta kerülni az ellenőrizetlen államcsőd és az euróból való kilépés következményeit. De – teszi fel a kérdést Kirkegaard – az áprilisban esedékes választások utáni kormány vajon jobb lesz? Nem valószínű, és így ősszel valószínűleg megint a szakadék szélén fogunk állni, és az euróövezet megint azon töprenghet, mit is kezdjen „megreformálhatatlan” tagjával.

Pontosan ez az eshetőség teszi egyértelművé, miért áll Németország érdekében az Európai Stabilitási Mechanizmus tőkéjének felemelése márciusban.  Berlinnek azt kell eldöntenie, hogy Görögországba akar-e több pénzt pumpálni, vagy egy megerősített euróövezeti tűzfalba. A Görögország által követett katasztrófapolitika, hogy ti. Athén segítséget kér és államcsőddel és az euró összeomlásával fenyegetőzik, akkor már süket fülekre fog találni. Ha ősszel a  másfél ezer milliárdos ESM-IMF alap bevethető lesz, és a magánhitelezők veszteségeinek 75 százalékát elosztották, a görög államcsőd és az eurózónából való önkéntes kilépés vállalható kockázatokká válnak. Sőt, nagyon jó esély van arra, hogy az euróövezet többi része örömmel veszi majd a hírt, hogy a görögök szedik a sátorfájukat.

Görögország önkéntes kilépése – zárul Kirkegaard okfejtése – kettős politikai haszonnal is járna az eurózóna számára. Spanyolország, Portugália és a periféria többi országa számára a kilépést követő gazdasági katasztrófa kellő okulásul szolgál, hogy senki se akarja követni a görög példát. Németországban és a magövezet többi országában pedig a Görögország nélküli euróövezet könnyebbé teszi az eurókötvények politikai elfogadását.

*

Figyelemreméltó elmélet. És még figyelemre méltóbb a mód, ahogy valósággal belenyul a reálfolymatokba.

Jean-Claude Juncker luxembourgi miniszterelnök, az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport elnöke ma reggel (8.47am) azt mondta az egyik német rádióban, hogy meg van győződve arról, hogy Görögország az övezet tagja marad. Amúgy pedig a Liszaboni szerződés értelmében nem is lehetne kizárni.

Pár perccel később (08.53) jött a hír, hogy Neelie Kroes, az Európai Bizottság holland alelnöke az alábbiakat nyilatkozta egy holland lapnak: „Mindig azt mondják, hogy ha valakit elengedsz vagy megkéred, hogy menjen el, az egész struktúra összeomlik. Ez azonban nem igaz. (…) A görögöknek meg kell érteniük, hogy mi hollandok és mi németek csak úgy fogadtathatjuk el a Görögországnak szóló rendkívüli segélycsomagot az adófizetőinkkel, ha látjuk, hogy jóakaratról tesznek tanúbizonyságot.”

Végül délután (17.19) Mark Rutte holland miniszterelnök a helyükre tette a dolgokat: „Most kevesebb a kockázat. Az az érdekünk, hogy Görögország [az euróövezetben] maradjon, és hogy végrehajtsa mindazt, amit megígért… de ha ez nem jön össze, akkor most erősebbek vagyunk, mint másfél évvel ezelőtt.”

A szakadék szélén tácoló politikának is megvan a maga szépsége, és ami különösen érdekes: megvan az értelmezését lehetővé tevő sajátos dinamikája. De ne túlozzuk el a teória esélyeit. Többszöri halasztás után a görög miniszterelnök és a három koalíciós párt vezetője közötti ma estére ígért találkozót, amelyen jóvá kellene hagyniuk a trojkával kötendő megállapodást – technikai okokból – holnapra halasztották. A várakozások szerint valószínűleg megegyeznek. De ettől még a helyzet alapvetően „kockázatos és bizonytalan marad”. Elég egyetlen szikra, hogy az országban elszabaduljanak az indulatok.