Evgen Vorobjov, a lengyel külügyi intézet (PISM) ukrán-szakértője ismerteti a kijevi Majdanról készült legfrissebb felmérést. (A majdan török eredetű szó, és szabad, beépítetlen teret jelöl, átvitt értelemben egy olyan térséget, amelyre nem érvényesek a hatóságok által megállapított szabályok. Érdekes módon a románban is megvan, amitől rögtön eszünkbe juthat a bukaresti Egyetem-tér, és az ottani, hónapokig elhúzódó „ellenhatalmat” 1990. júniusában szétverő és a Szeku által manipulált bányász-sereg. Ők a „tituskik”, az ukrán BM által felbérelt verőlegények ősei.)

A felmérés szerint  az elmúlt két hónapban a Majdan fő követelése Janukovics leváltása lett, és az EU-társulási megállapodás aláírása irrelevánssá vált. Több mint 50 százalék azoknak az aránya, akik a radikálisabb harcmodort (állami intézmények elfoglalása, katonai egységek létrehozása) részesítik előnyben. Ugyanakkor 63 százalék úgy véli, hogy nincs értelme tárgyalni a hatóságokkal, még abban az esetben sem, ha az egész kormány az ellenzékből állna.

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a válság politikai megoldására irányuló kísérletek zsákutcába jutottak. Az ellenzék két vezető politikusa (Vitalij Klicsko és Arszenyij Jacenyuk) nem ért egyet az alkotmányreform kérdésében, és különben is, az egész procedúra legalább őszig elhúzódna, márpedig most azonnali megoldásra volna szükség.

A másik megoldási lehetőség, amiben sokan bíznak, így az ukrajnai helyzetet nagyon jól ismerő Adrian Karatnicky is, no meg a nyugati üzleti világ, hogy ti. az oligarchák kényszeríthetik ki a megoldást, szintén kétséges. Petro Porosenko „ellenzéki” oligarcha és volt gazdasági miniszter, aki megfelelő miniszterelnök-jelölt volna az amerikaiak számára is, a 2015-ös elnökválasztásokig meg kellene hogy ossza a hatalmat Janukoviccsal és annak embereivel. A Majdan azonban ezt nem fogadná el.

Klicsko a jelek szerint megértette ezt, és azonnali  elnökválasztásokat követel, mert bízik benne, hogy ő lenne a befutó. Ez azonban csak akkor volna lehetséges, ha Janukovicsot lemondatnák, amire viszont nincs alkotmányos lehetőség. Mihailo Vinnickij, a Kijev-Mohilai Akadémia oktatója, aki részt vett a vasárnapi, Majdannal szolidarizáló tüntetésen, és ez után írta meg gyorselemzését, így fejezi be Rövid távú pesszimizmus 2014. február 9-én című írását:

„Miközben a gazdaság kicsúszik az irányítás alól, a politikai erők pedig mind a parlamentben, mind pedig az utcán holtpontra jutottak, valamilyen fajta végjátéknak kell következnie. Ami engem illet, kételkedem abban, hogy ez a végjáték békés lesz…

Isten segíts!”

Mivel Vinnickij minden kommentárját a „God help us!” kifejezéssel fejezi be, feltételezem, hogy ez az ukránoknál is egy köszönési forma. (Legalábbis a görög-katolikus románoknál így van. Nagyvárad mellett van egy román szőlő-szomszédom, aki mindig így köszön el tőlem: „Doamne ajută!”)

Erre a segítségre most nagyon nagy szükség lesz.

лучшая зубная паста
абонентское юридическое обслуживание
t-marka.ua