Putyin elnöknek az orosz parlamentben március 18-án megtartott beszéde egyértelművé tette, hogy Oroszország felrúgta a geopolitikai status quót, amely azon alapult, hogy Moszkva hallgatólagosan tudomásul vette a Nyugat (lényegében Amerika) hidegháború utáni globális hegemóniáját, és megpróbált ebbe az ő legfőbb érdekeinek mellőzésével kialakított világrendbe úgy-ahogy beilleszkedni.

Íme néhány érdekesebb megállapítás Putyin beszédéből:

Három államnyelv lesz a Krímben: az orosz, az ukrán és a tatár.

A krími tatárok a szovjet időkben aránytalanul nagy szenvedéseknek voltak kitéve, majd hazatértek szülőföldjükre, ahol vissza kell őket helyezni jogaikba.    

A Krím félsziget kétmillió lakosa számos kultúra és nép keveréke – és ekként éppen olyan, mint Oroszország.  

Nyikita Hruscsov 1954-es döntése, amellyel a Krímet átadta az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságnak, megsértette az akkor érvényes alkotmányos normákat, de ez akkor nem számított, mert mindenki a szovjet szövetségi állam része volt. Senki sem gondolta, hogy ezek egyszer különböző államok lesznek, de mégis megtörtént.

Az oroszok nem az egyik legnagyobb, hanem a legnagyobb szétszakított néppé váltak. És mit tett Oroszország? Lehajtotta a fejét, és elfogadta a sorsát. A krímiek azt mondják, hogy 1991-ben úgy adták át őket Ukrajnának, mint egy krumplis zsákot. Nehéz ezzel nem egyetérteni.

*

Mit mondanak most nekünk? Hogy megsértjük a nemzetközi jogot. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy végre eszükbe jutott a nemzetközi jog. A Nyugat elismerte Koszovó függetlenségét, ami teljesen a Krímhez hasonló helyzet volt.

A krími fegyveres erők nem mentek be Ukrajnába: mindig is ott voltak. Megnöveltük az ottani erőket, de le kell szögeznem, hogy még így sem értük el a 25 ezres felső határt.

Ami Ukrajnában történt, pontosan tükrözi azt a helyzetet, ami az egész világban folyik. Miután a bipoláris világ összeomlott, amerikai partnereink a kemény kéz politikájához folyamodtak. Azt hiszik, isteni megbízatást teljesítenek, amikor szuverén államokra nyomást gyakorolnak.

Mi a méltányosság alapján hajlandóak vagyunk együttműködni, de csalatkoznunk kellett. Ez történt a NATO keleti bővítésével is. Ugyanazt a szöveget hangoztatták: nem a ti dolgotok. Mondani persze lehetett, de mi nem vettük be.

Ezért hisszük azt, hogy ugyanaz a politika folyik most is, mint a 18., a 19. és a 20. században: megpróbálnak sarokba szorítani bennünket. De ami Ukrajnát illeti, itt nyugati partnereink minden határt túlléptek. Durván, felelőtlenül és minden professzionalizmus nélkül cselekedtek. Pontosan tudták, hogy sok millió orosz él Ukrajnában. Akkor miért nem tekintettek egy kicsit előbbre? Ha a rugót túlságosan összenyomod, előbb-utóbb visszapattan. Oroszországnak, mint minden más országnak, megvannak a nemzeti érdekei, amelyeket tiszteletben kell tartani.

A Krím stratégiai szempontból fontos terület valamennyiünk számára, amelyet egy erős és stabil erő kell hogy a kezében tartson, ami ma csak Oroszország lehet. Máskülönben mi mindannyian, ukránok és oroszok, elveszíthetjük a Krímet. Már arról beszélnek, hogy mielőbb a NATÓ-hoz akarnak csatlakozni. Mit jelentene ez a Krím számára? Azt, hogy a NATO flottája állomásozna Szevasztopolban, az oroszok hírneves városában. Ami veszélyeztetné egész Dél-Oroszországot, ha a krímiek nem döntöttek volna másképp. Nem tudom elképzelni azt, hogy Szevasztopolba menjek meglátogatni a NATO tengerészgyalogosait. A legtöbbjük rendes fiú, de inkább azt szeretném, hogy ők látogassanak meg bennünket Szevasztopolban, és nem fordítva.

Nem vagyunk a NATO ellen, de nem akarjuk, hogy ez a katonai szövetség túlságosan közel kerüljön a mi otthonunkhoz, a mi történelmi földjeinkhez.

Hálás vagyok a kínai népnek, amelynek vezetői a Krím körüli helyzetet teljes történelmi komplexitásában látják. India hasonlóképpen. Remélem, hogy az európaiak is meg fognak érteni bennünket, mindenekelőtt a németek. Néhányan ellene voltak a német újraegyesítésnek, de Oroszország nem habozott megtenni, amit kellett.

*

Ukrajnában az elnökök jöttek és mentek,de a helyzet ugyanaz maradt. Fejőstehénnek tekintették az országot. Sok ukránnak külföldre kellett mennie dolgozni. Három millióan jöttek Oroszországba. 2013-ban 20 milliárd dollárt kerestek. Ez az ukrán GDP 12 százaléka.

Egyetértek mindazzal, ami a Majdanon összegyűlt embereket eredetileg foglalkoztatta. De aztán mások, a radikálisok és antiszemiták, akik puccsot szerveztek, eltérítették őket  

Ukrajnában nincs végrehajtó hatalom. Nincs akivel beszélni. A kormányt jogtalanul bitorlók a radikálisok ellenőrzése alatt állnak.

Az ukrán néphez fordulok. Értsetek meg bennünket. Nem akarunk bántani benneteket, és nem akarjuk az érzelmeiteket megsérteni. Ne higgyetek azoknak, akik Oroszországgal ijesztgetnek benneteket, és azt mondják, hogy a Krím után további tartományok következnek. Nincs arra szükségünk, hogy kettészakítsuk Ukrajnát.

Nyíltan kimondom: nem csupán szomszédok vagyunk, hanem egy nemzet. Kijev minden orosz város anyja. Az ősi Rusz a mi közös eredetünk, és nem leszünk képesek egymás nélkül élni. Több millió orosz fog ezután is Ukrajnában élni, és Oroszország meg fogja védeni a jogaikat. Barátai szeretnénk lenni Ukrajnának. Azt szeretnénk, hogy az ukrán földön béke legyen. De az ukránok dolga, hogy a saját hazájukban helyreállítsák a békét. Készek vagyunk globális támogatást nyújtani ehhez.

Ezek persze csak kiragadott részletek, amelyeket futtában fordítottak angolra (lásd például itt és itt), de néhány következtetés levonható belőlük (közben nyilvánosságra hozták a beszéd hivatalos angol nyelvű szövegét):

1. Az 1991. után kialakult ún. unipoláris világrend már régóta nem a régi, de most formálisan is vége szakadt. Egy nagyhatalom, amely tisztában van azzal, hogy a nemzetközi színtéren hogyan lehet és hogyan kell cselekedni, egy számára létfontosságú kérdésben nyíltan szembefordult a Nyugattal. A. J. P. Taylor, a The Struggle for Mastery in Europe. 1848-1914 (1954) című klasszikus realista mű szerzője ezekkel a szavakkal kezdi máig tanulságos könyvét: „A természeti állapotban, amelyet Hobbes elképzelt, az erőszak volt az egyetlen törvény, és az élet ’komisz, kegyetlen és rövid volt’. Bár az egyének sohasem éltek ebben a természeti állapotban, Európa nagyhatalmai mindig is ezt tették.” Putyin szerint a nagyhatalmak ma is ezt teszik. Ebből nem következik, hogy a háború elkerülhetetlen, de az igen, hogy bármikor lehetséges, Európában is.

2. A Krím Oroszországhoz való „visszatérésének” szentelt beszéd hangszerelése nem nacionalista, sőt kifejezetten antinacionalista (lásd ukrán „radikálisok, antiszemiták és banderiták”), egy sajátos birodalmi patriotizmus hatja át, amely egyszerre toleráns és kizárólagos, ellentmondást nem tűrő. Ugyanakkor „demokratikus” is, amennyiben a túlnyomó többség álláspontját képviseli. A konszenzuson csak az „árulók”, az „ötödik hadoszlop” képviselői állnak kívül, akiket a Nyugat manipulál. Ez a tömbszerűség, amelyet időnként megszakítanak a lehető legszélsőségesebb belső konfliktusok rövid korszakai, és amely újból és újból helyreáll, civilizációs sajátosság. A Nyugatra ilyen társadalmi és társadalomlélektani dimenziókig elmenően sohasem volt jellemző (ott is működik a konszenzuskényszer, de csak az elitek szintjén), a Közel-Keletre és Ázsiára azonban annál inkább. Így érthető, hogy miközben Putyin a Nyugatot álszentséggel vádolta, Kínának és Indiának köszönetet mondott a megértésükért. Ugyanakkor a beszéd, ha nem is a Nyugat egészéhez, de legalábbis Európához és mindenekelőtt a németekhez intézett egyfajta segélykérésként is értelmezhető („értsetek meg bennünket”).

3. Ami Oroszország Ukrajnával kapcsolatos közvetlen elképzeléseit illeti, a beszéd meglehetősen talányos. Egyrészt világossá teszi, hogy Moszkvának nem áll szándékában újabb tartományokat elcsatolni, tehát a kelet-ukrajnai bevonulástól való félelem alaptalan, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy Ukrajna nem egyszerűen szomszéd, hanem a történelmi nemzet része. Annyi meglehetős biztonsággal megállapítható, hogy Oroszország most egy darabig kivár. Ám lássuk – mondják –, mihez kezd a Nyugat az ukrán gazdasági és politikai csődtömeggel, és lássuk, mihez kezd Ukrajna önmagával. Az orosz külügyminisztérium mindenesetre március 17-én nyilvánosságra hozta Moszkva feltételeit. Ezek a következők: alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása, föderális berendezkedés, ami az orosz nyelv hivatalos státusát is biztosítja, valamint „politikai és katonai semlegesség”.

Az oroszok krími akciójának katonai vonatkozásait és tanulságait David Ignatius nagyon jól összefoglalja a Washington Postban (az oroszok megmutatták, hogyan kell gyorsan bevetni a különleges katonai egységeket egy korlátozott cél elérése érdekében). A politikai tanulságok levonása – már „a Nyugat” számára – nem lesz ilyen egyszerű.

Ami pedig a kínaiakat illeti, hát ők – szokásuk szerint – elég érdekesen okoskodnak: „Kínának – írja a pekingi Global Times szerkesztőségi cikke nincs még elég tapasztalata és bátorsága ahhoz, hogy szembeforduljon a Nyugattal. Kínának el kellene kerülnie a konfrontációkat, ugyanakkor el kell sajátítanunk azt a képességet, hogy ne féljünk egy ilyen konfrontációtól.”

*

Jakeszbruno 2. pontjával kapcsolatban most csak annyit, hogy az önrendelkezési jog sohasem válhat a nemzetközi rendszer szervező elvévé. Arra viszont kiválóan alkalmas, hogy bizonyos hatalmi lépéseket legitimáljon (lásd 1918. december, Gyulafehérvár). Ami az EU-n belüli szecessziós törekvéseket illeti: a skótok és a flamandok esetében ez előbb-utóbb – viszonylag rendezett körülmények között – megvalósulhat, de Katalónia már más kérdés. Itt ki van zárva a megegyezés az elszakadni kívánó régió és a központ között. A krími ügynek nem lesz különösebb hatása az ilyen dezintegrálódási folyamatokra (leszámítva Ukrajnát), mert a függetlenné vált tartomány azonnal csatlakozott „az anyaországhoz”. Annál inkább az általános geopolitikai világhelyzetre. Ám kínai vonatkozásban nem úgy, hogy a kínaiak megpróbálnak bizonyos szibériai területeket Oroszországról leválasztani. Ami történt, az inkább a Japánnal és az Egyesült Államokkal szó szerint a levegőben lógó esetleges konfrontációt teszi valószínűbbé. Ez egyben azt is jelenti, hogy amerikai szempontból nagy hiba volna az Oroszországgal szembeni – akármilyen – kemény fellépés. Még ki sem másztak a közel-keleti slamasztikából, és máris új frontot nyitnának, amivel csak a legnagyobb riválisuknak tesznek szívességet.

зубная паста купить
winnerlex.com.ua
www.t-marka.ua
fivebestessaywritingservices.blogspot.com

Look how we write essay writing essays here – buy essay, welcome. Also we write essay writer essays here.